The greatest mistake you can make in life is to be continually fearing you will make one.
— Elbert Hubbard (1856-1915), The Note Book*

Szia, Kedves Látogató!

Köszöntelek új hálóhelyemen! Igazán megtisztelő, hogy -kor a honlapomon vagy. Őszintén örülök, hogy ide vetődtél, ahol a virtuális madár se jár…
 
Mondd, mi szél hozott erre? Csak nem tőlem hallottad a címet?
Igen, ahogy tapasztalhattad, átköltöztettem ide a hálóhelyemet – először a lehető legkevesebb, főleg technikai változtatással –, meghagyva a régit is. Ám az idők múlásával azt azóta gondos (internetszolgáltató) kezek törölték. Így most már csak ezt láthatod.
Az idők folyamán bizonyára feltűnt, hogy eltolódott a súlypont: a szakmai tartalom rovására felülkerekedett a magánjellegű mondanivaló. Ennek köszönhetően megváltoztattam a menüt, külön privát elemet kapott… Szeretettel ajánlom figyelmedbe. Akár órákat is eltölthetsz mellette – különös tekintettel a rengeteg zenére.
A már ezen a hálóhelyen született Ciklois a több évvel ezelőtti vizsgálódásaim egyik apró eredményét és egyben a virtuális világ fantasztikus távlatait mutatja: hogyan lehet kihasználni a tudomány, az oktatás terén a szinte korlátlan animációs lehetőségeket. Ez a technika a hagyományos ismeretátadás médiumában – papíralapú kiadványban egyszerűen elképzelhetetlen.
Ígéretemhez híven – tuna.hu címmel – készítettem egy olyan oldalt is, amelyen kárpótolom azokat, akiket a vezetéknevemmel azonos alakú idegen szavakkal (például kaktuszgyümölccsel, tonhallal, dél-amerikai együttesekkel, esetleg valami mással) kapcsolatos információ érdekel…
Munka közben vetődött fel: milyen jó volna, ha lenne egy Rejtett menü. Másfél hónapig simogattam, mire elfogadhatónak találtam. Most már van egy menü, ami bármikor rendelkezésre áll és soha sincs útban… Ugye, milyen jól hangzik?
Privát életem 2010 őszét betöltő szomorú esemény egyik meglehetősen arcpirító fejleménye késztetett arra, hogy levelet írjak a mélyen tisztelt, nagyhatalmú OTP Bank Nyrt.-nek. Ez az – egyidejűleg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének is elküldött – email és a rá kapott válaszok kivonata olvashatók a Vesszőfutás oldalon.
Ha már egyszer szóba került az OTP, olvashatsz néhány érdekességet a ZBR-Panel Alprogramról, mely beruházásban az OTP Lakástakarékpénztár is helyet kap. Ez olyan projekt, aminek révén építőipari vállalatok megrendeléshez jutnak, továbbá különböző kormányközeli szervezetek még egy kis pénzt legombolhatnak a lakótelepi népekről.
Egy igen érdekes területre, a QR-kód világába keveredtem. Ez bizony már a 21. század vívmánya: a vonalkód kétdimenziós kiterjesztése. Persze, nem árt, ha okostelefonod is van hozzá, mert leginkább arra épül. Van egy hangos gyermeke (a QR-hang), amelynek gyümölcsét ünnepélyesen itt is bemutatom: Voilà!
Ahogy múlnak az évek, a fejlődés egyszerűen megállíthatatlan. Mára elérkeztünk a virtuális világ történetének egy újabb mérföldkövéhez. Szertenézve a tömegközlekedési eszközökön azt látjuk, hogy sokan újság helyett kütyüt tartanak a kezükben. Belekukkantva láthatjuk, hogy napi híreket olvasgatnak. Eddig volt egy makacs kerékkötője a szöveg élvezhető megjelenítésének: nem lehetett a szöveget sorkizárttá tenni (amitől a kutatók szerint sokkal fogyaszthatóbb az olvasmány), mert a keskenyebb hasábokban irdatlan méretű szóközök képződtek. Újabban megtörtént az áttörés: már megoldott – még okostelefonon is – a szavak elválaszthatósága, amitől olyan oldalak is bátran megszülethetnek, mint amilyen a Feltételes elválasztójel (ami nem minden böngészőben élvezhető, de a Mozilla Firefox kiválóan szemlélteti).
Hosszú ideje foglalkoztat a matematikai képletek böngészőkben való megjeleníthetősége. Másfél éve egy kedves ismerősöm ösztönzésére belekóstoltam az Amerikai Matematikai Társaság (American Mathematical Society), a Design Science Inc. és az amerikai Ipari és Alkalmazott Matematikai Társaság (Society for Industrial and Applied Mathematics) által fejlesztett MathJax nevű JavaScript-bővítménybe. Biztatlak, bátran látogasd meg a Matematikai jelek oldalt, ahol meglehetősen érdekes dolgokat találhatsz. Nem hinném, hogy az angol nyelvű szövege különösebb gondot okozna – a lényeg nyelvi korlátoktól mentes.
Rendkívül bosszantott, hogy a havonta esedékes kötelezettségeimről időnként megfeledkezem. (Ilyen volt a háztartásunkban például a víz- és villanyóraállás időszakos lejelentése.) Azon gondolkodtam, hogyan kaphatnék aktuálisan értesítést, figyelmeztetést. Egy kicsit guglizva találtam is webalkalmazásokat, amelyek ebben kisegítenek, ám én saját megoldást szerettem volna. Így esett a választás egy PHP-megoldásra, amit a webszolgáltatóm Apache szervere is támogat. Ennek alkalmazása révén született meg a Feladatütemezés című weboldal. (Aztán jöttek az ötletek – most már több dologban támaszkodom rá.)
Csoda történt: egy középiskolabeli szerelmemmel újra összejöttünk 2008-ban, és a réges-régen kihűlt – meghitt barátsággá szelídült – plátói kapcsolat kiteljesedett. Ám, négy és fél évre rá, ahogy parázzsá zsugorodtak a lángjai, a szakításunk lidércnyomássá változott. E viszony édes-keserű állomásaira kalauzol el az F. Edina oldalai című weblap.
Te jó ég!, már öt év telt el a Feltételes elválasztójel című oldal megszületése óta! Pedig, mintha csak tegnap készült volna…, és mára elavult a Java­Script-algoritmus, amit annak idején agyba-főbe dicsértem. Már az alkotója sem javasolja. Ennek, persze, oka van. Most, hogy a vir­tuá­lis világ lassacskán átveszi a hagyományos nyomdászat szerepét, a szoftverfejlesztők végre nem csak kevesek heppjeként fogják fel a szövegelválasztást: újabban egyes böngészők maguk hajtják végre a műveletet. Ezt az új technikát, fejlődésének mai állását, életre keltésének végtelenül egyszerű módját járja körül az Elválasztás CSS-sel című weboldal.
Azoknak sem kell keseregniük, akik böngészője nem szolgáltatja természetes módon az elválasztást. Számukra készült a Hyphenopoly, mely az öt évvel ezelőtt bemutatott Hyphenator JavaScript-alkalmazás továbbfejlesztett változata. Erről a hiánypótló szkriptről olvashatsz a Kombinált elválasztás oldalon. Mostantól mindegy, hogy milyen eszközt – számítógépet, táblagépet vagy mobilt – használsz, mindegy, hogy milyen operációs rendszer fut rajta, és mindegy, hogy milyen böngészőt kedvelsz. Mindegyiken találkozhatsz a szövegértést támogató magyar elválasztással, feltéve, hogy a weboldal létrehozója gondoskodik erről, ahogy magam tettem ezen az oldalon (meg néhány korábbin és a később születetteken).
Az 1990-es évek eleje-közepe óta rengeteg víz lefolyt a Dunán. Azóta igencsak elharapózott és egyre agresszívabbá vált az adathalászat. E személyiségi jogokat sértő művelet megnehezítésére a fejlesztők kitalálták az SSL (Secure Sockets Layer) titkosítási protokollt, aminek alkalmazására a gyakorlat különböző lehetőségeket kínál. Az erről szóló igazolás fajtáit és megszerzésének módozatait fejtegeti az SSL-tanúsítvány című oldal.
A digitális világ beköszöntével szomorúan tapasztalhatjuk az emberek gyatra helyesírását. Nem sokkal jobb a helyzet a média területén sem. Az újságírók gyorsított, felületes képzése, valamint az írásokhoz szükséges idő, pénz és jó szándék hiánya miatt rengeteg hiba születik. A szakma mára elvesztette egykori rangját. A helyesírás egy különösen elhanyagolt területére, a Kötőjelek világába invitálom az az iránt érdeklődőket. Hátha lesz, akit eligazítanak a mutatott példák.
Több, mint másfél évtized után végre eljött annak is az ideje, hogy a Honlap vagy hálóhely? című oldalon eláruljam, miért és mire használom ezt a két kifejezést – szembehelyezkedve szinte az egész magyar társadalommal. Hosszú kutatás után sikerült rátalálnom azokra, akiknek ezt a szerencsétlen állapotot köszönhetjük: hogy miért egyetlen weboldal nevével, „honlap”-pal azonosítjuk magyarul a website-okat, akár az olyan óriásiakat is, mint amilyen a Facebook, és hogy a homepage miért nem egységesen „honlap”.
Egy meggondolatlan pillanatomban csomagot váltottam a távközlési és telekommunikációs szolgáltatómnál. Csak használat közben derült ki, hogy mennyire silány az új tévészolgáltatása. Úgy döntöttem, a Gagyi SmartBox weboldalon elmesélem a tapasztalataimat, hogy legalább azok, akik olvasgatják az oldalaimat, nagy ívben elkerülhessék. Szerintem a szolgáltatómnak is tartogat meglepetéseket, különben nagyon nem érteném, hogyhogy nem szégyelli…
Már régóta a bögyömben van az egyik zsidó egyház, mert elválaszthatatlanul tapad az állam mellbibójára, és különböző elvtelen, ámde aljas húzásokkal igyekszik szélesebbre tárni a pénzcsapokat meg támogatást kicsikarni a minél nagyobb hatalmáért folytatott küzdelmében. Ezt az attitűdöt eleve rühellem, de a jelenséget azért is ellenzem, mert a kormányzó hatalomnak semmi keresnivalója sincs a hit világában. Idén a hitközség életében véletlenül egy különösen sokkoló felfedezést tettem. Erről szól az Alulmúlhatatlan… oldal.
Ezen a hálóhelyen (webszájton) nincsenek villogó bannerek, varázslatosan megrajzolt Flash-képek, csak kisebb segédleteket találsz, amiket különböző feladatok kapcsán készítettem.1
Több olyan oldal van (pl. a Unicode-blokkokat mutató vagy az entitás–Unicode-kódokat tartalmazó lap), melyen valamilyen mértékadó forrást használtam fel és egészítettem ki. A Karakterek NCR-kóddal2 (Numeric Character References) nem több, mint egy – JavaScripttel generált – karakterlista. Készítésekor rettenetesen meghökkentett a böngészőben megjeleníthető betűk és egyéb karakterek száma (erről ujjongok az oldal alján).
Az Ajax-szal (Asynchronous JavaScript and XML) kapcsolatos Ajax-ismerkedő és Ajax-metódusok puszta kíváncsiságból született. Ez a technika viszonylag új (egy-két éve kapta fel a világ – főként a Google nyomán), jóllehet az alapjait egy évtizede lerakták. Különös előnye, hogy segítségével a háttérben lehet kommunikálni a szerverrel, majd a szervertől kapott adatok a DHTML (Dynamic HTML) alkalmazásával megjeleníthetők az oldalon anélkül, hogy újra be kellene tölteni.3
Gondolom, Te is szeretsz játszani. Ebben reménykedem; az amúgy igen izgalmas megoldásokat taglaló Grafika tartalmaz ezt is, azt is… (Erre utal az oldal tetején – a cím melletti, találó idézet is.) Az interaktív, dinamikus oldalkezelés teljesen új világára nyit ablakot.
Ha már játékról esett szó, elárulom: egy olyan oldalt is készítettem, ami lottó tippekkel kedveskedik. (Ráadásként megmutatom a legutóbbi húzások adatait is.) Az oldalon elmélyedhetsz a lottóhúzás rejtelmeiben. A javasolt számok egy sajátos logika szerint generálódnak. Talán egyetértesz a gondolatmenetemmel… Kérlek, próbáld ki, hátha szerencsét hoz.
Egy, évekkel ezelőtt félretett területen – a MathML világában – tettem nemrégiben egy kis körsétát… Kíváncsi voltam, mi minden változott meg ennyi idő alatt. Több kellemes meglepetés ért. Ha még nem futottál össze a virtuális világ e különleges területével, buzdítalak: látogasd meg!
A kifejezetten JavaScript-alapú (meglehetősen primitív) Pluszjelmentőből megtudhatod, hogyan sikerült (a String objektum replace metódusa segítségével) az űrlaprovat – URL-ben átadandó – szövegében lévő pluszjeleket (+) megmentenem (hogy a fogadó Perl-szkriptben ne alakuljanak át szóközökké).
Igen, valóban jól gondolod, az „Adatok az URL-ben” című oldal is azt firtatja, hogyan lehet feldolgozásra átadni értékeket egy programnak. Ha van kedved, kérlek segíts kibővíteni az ott látható táblázatot! Csak írd meg a tapasztalataidat!
Bizonyára tökéletesen érdektelennek tartod a szervertől kapott adatokat. Nekem is csak igen ritkán van rá szükségem (de akkor nagyon!).
Szeretnéd tudni, hogyan lehet figyelemfelkeltőbb, illetve emlékezetesebb egy emblémával kiegészített honlap? A tök üres Mintaframeset ezt mutatja.
És még valami („és”-sel nem kezdünk mondatot, mondta egykori magyartanárom)… Ha van kedved, elmerülhetsz a menükészítés rejtelmeiben is. A menü preload nélkül ehhez nyújt(hat) egy kis segítséget. (Légy óvatos, meg ne tévesszen! Még véletlenül sincs köze a prelúdiumhoz.)
Végre rávettem magam, hogy biztosítsak számodra egy fórumot, ahol egyéb vélemények mellett kivesézheted az oldalaimat, elővezetheted a talált hiányosságokat, hibákat. Remélem, segítségeddel kiderülnek a fogyatékosságok, rendellenességek és használhatóbbá tudom tenni a hálóhelyem.
Ugye, ezek után sem fáradtál el (jobban mondva le)? Hálából tartogatok számodra egy kis meglepetést. Akarsz tükörbe nézni? Talán megtalálod magad a látogatóim között… (E lap miatt csaknem tudathasadásossá váltam, mert Ajax-támogatottsága, valamint dinamikus oldalkezelése révén az Ajax & DHTML, tartalmilag inkább a Hálóhely menübe tartozik – ahol most is megtalálhatod. Úgy néz ki, hozzá kell szoknom a gondolathoz, hogy már nem lehet rendezőelv a technikai megoldás.)
Végül, de nem utolsósorban, segíthet az eligazodásban egy, a hálóhely állományait felsoroló táblázat – mondják térképnek is. Ez voltaképpen egy XSLT-stíluslap (XML Stylesheet Language for Transformations) segítségével emberi fogyasztásra alkalmassá tett XML-fájl (eXtensible Markup Language), melynek tartalmát az állománynevek, az utolsó módosítás, illetve a helyfoglalás szerint emelkedő, valamint csökkenő sorrendbe lehet rendezni. Hm… A forrását nézve látható, hogy – az állományok helyfoglalását leszámítva – mit olvasgatnak oly szívesen a keresőrobotok…
A térképkészítés nem könnyű mesterség. Sajnálatomra itt csak bizonyos adatok ismeretében gyakorolható…
Feltételezem, kedves látogató, sok mindent másképp csinálnál. Naná! Nem vagyunk egyformák, és különböző az ízlésünk… de minden kérdést, észrevételt, javaslatot örömmel veszek! És légy szíves szólj, ha bármilyen hibát találsz!

Kellemes böngészést és jó szórakozást kívánok!
Tuna András [e-mail cím]

Ui.: Tudod, kedves látogató, kötözni való bolond vagyok! Legalább két, de inkább három éven át áhítoztam erre a tuna.hu virtuális birtoknévre (doménnévre). Körülbelül félévente lopva ellenőriztem, hogy nem csapott-e le rá valaki (azért lopva, hogy ezzel se hívjam fel a birtoknévspekuláns hiénák figyelmét). Butaság volt; nem lett volna szabad ennyit várnom, de végül a DiMa.hu Kft. segítségével végre meglett. Csak annyit mondok: úgy örülök, mint majom a farkának… (2009 decembere)

Ha valami után kutatnál a hálóhelyemen – a Google által felindexelt és tárolt oldalakon:
Készült:
Korszerűsítés*:
Frissítés**:
Utolsó módosítás:
2006. 06. 25.
2019. 10. 09.
2023. 03. 05.
2023. 06. 11.
*Adatvédelmi fejlesztés miatt végrehajtott kisebb kiigazítások.
**A Google-hirdető és a Google-látogatáselemző legutóbbi előírásait érvényesítő változtatások.
Page Rank